… nah, most már tényleg írnom kell az indiános programról, ha előzőleg megosztottam veletek a készülődés időszakát. Mindig, minden gyermekfoglalkozás előtt izgulok. Anyukám úgy fogalmazta:  „…félsz, hogy elveszítetted a varázserődet!"  .. igen, kicsit mindig tartok tőle. :)

Tehát az – immár kipróbált – indiános program:

• keretjáték,
• mese,
• játék,
• kézműves foglalkozás,
• szabadjáték

Gyerekek benn ültek már a teremben…. indiánkiáltás, több is… majd riadtan belovagoltam, természetesen indiánként, fejdísz, harci festék és ló… elbújtunk, és figyeltünk, hallgatóztunk (mármint a lovammal együtt), hogy elmentek-e vagy üldöznek még…. majd előmerészkedtünk, megállapítottam, hogy már nem üldöznek bennünket… ekkor vettem észre a gyerekeket, megriadtam és beszédbe elegyedtem velük… amiből is kiderült, hogy indiánok (vagy nem, de Ők azok voltak)… persze nem jártak hadiösvényen (hiszen akkor harci jel lett volna festve az arcukra). Így aztán semmi akadálya nem volt, hogy elszívják velem a békepipát, ami után ugye én szabadon átmehetek a területükön. Segítettek még középre tüzet is rakni (néhány ág, krepp-papír), körbe raktuk a székeket (persze párna még jobb)), és körbeültünk. Bemutatkoztam… indián néven, és elmondtam, hogy nálunk a nevünket valamilyen tulajdonságunkról kapjuk, és az én nevem azt jelenti, hogy...  majd Uff, én beszéltem! …. és a békepipa körbejárt, mindenki bemutatkozott, akinek kedve, indíttatása volt, mondott magáról valamit (itt az indián név kitalálás elmaradt, sokan voltunk hozzá), majd Uff, én beszéltem! .. továbbadta a pipát. Mindig az beszélt, akinél a pipa volt, a többiek figyeltek rá! (ugye ez elég alap :))

Ezután megköszönve a barátságukat, meséltem egy mesét, amit egy öreg-öreg indián törzsfőnöktől hallottam, akinek meg a dédapja egy mééég nagyobb indián törzsfőnök volt, és a saját szemével látta, amikor a prérifarkas versenyt futott a teknősbékával. A mese színesítéséhez vittem eszközöket (bábokat) is.

Klasszikus versenyfutós mese, minden nép mesekincsében ott van valamilyen formában. //Tettem bele egy indián versikét, "Én teremtettem a Napot, magasra feldobtam, útján elindítottam, Én tettem! .... Én teremtettem a holdat... stb. Ezzel a  versikével jött nagyképűen a prérifarkas, amikor is figyelmeztettem, hogy a napot és a holdat a naaagy Manitu, a Nagy Szellem.//  Amikor kiderült, hogy a teknősbéka bizony nem tudja a hogyan továbbot, hiszen a prérifarkas a legrosszabb napján is gyorsabban fut mint ő…. összehívta a rokonokat, barátokat. ... tehát játékba hívtam a gyerekeket, kaptak egy-egy teknősbékát, és együtt gondolkodtunk, hogyan győzhetnénk le a prérifarkast…. volt aki azt tanácsolta, hogy lőjük ki magunkat valami ágyúból… volt aki repülő szőnyeget javasolt, … és persze – ahogy vártam is – volt akinek ismerős volt a mese, és a teknősbékák sorba rendezésével, „hahóóó, én már itt vagyok” felkiáltással  folytatta volna tovább a mesét. Rábólintottak a többiek is, tehát így tettünk! :)

A mese után beszéltünk arról, hogy az indiánoknak nagyon fontosak a lovaik, hiszen azon közlekednek… és maguk szelídítik. Így aztán nagy becsben tartják őket, de bizony olykor a más lovát is maguknak szeretnék. Mindenki kapott egy lófarkat, amit hátul a nadrágjába tűrt be. A játék lényege az volt, hogy ki tud több lovat (lófarkat) megkaparintani. Egy próbajáték után tökéletesen ment.

A győztes középre állt, és indiántáncot jártunk körülötte.

Ezután megállapítottuk, hogy már nagyon régen esett az eső, bizony a növények is száradnak már…és az állatok se találnak ivóvizet… így kénytelenek voltunk a varázslás eszközéhez folyamodni. Varázsmondókánk, és varázsmozdulataink megtették a hatást, egyrészt hipp-hopp kiválasztódott a "nagy varázsló" is, másrészt volt olyan kislegény, aki már hallani vélte, hogy dörög az ég. (Imádtam :))

Miután már így szépen indián törzzsé alakultunk, berendeztem gyorsan a kézműves asztalt, és elkészítettük mindenkinek a saját fejdíszét, és tomahawkját. Az elkészült eszközökkel szabadjáték volt, természetesen még mindig az indiánokhoz kapcsolódóan.

Több játékot vittem, hiszen nem tudtam, milyen lesz a korösszetétel… és még egy – nagyobbaknak szóló – mese is volt a tarsolyomban, de így volt kerek a játékos foglalkozás.

Szerettük!