2016.04.01. 11:31, Beka-kiralylany
Figyeljetek ide
kicsiny fiúk, lányok,
Nevetgéltek? Jól van –
de most csöndet várok.
Elmondom, mit láttam
ma éjjel álmomban;
ott voltam, ott jártam
Fényes tündérhonban.
Szép Tündérországban
kihallgatás volt ma:
elsőnek jött Mesetündér
s amíg szólt búsongva:
Tündéranyám, lelkem!
Beh nagy a fájdalmam!
kihalóban van a mese,
bizony be kell valljam!
Azt mondják a népek,
ifjak és a vének,
„Elmúltak a régi idők,
mese többé nem kell!”
Ki törődik forgó várral,
S velünk, tündérekkel!
Nevetnek énrajtam
s úgy mondják, hogy halljam:
„Nem való a mai korba
mese, rege, monda!”
Vajon igaz volna?
Mondd csak édes tündéranyám!
ami szép volt s tanulságos
céltalanná válik talán?
*
A tündérkirályné gondjában elmélyed,
ezüstcsengő hangja ily szavakra éled:
„Mesetündérlányom, a bánatos szavad
nem hiszem, hogy soká komoly panasz marad.
Repülj le a földre, de csendes tájakra,
figyeld meg az embert, van-é még nyugalma?
Figyeld meg: hat-é rá a szabad természet?
ápol még virágot? virul gyermekélet?
Ahol tülekednek, sok a jaj, lárma, zaj,
menekülj el onnan, gonoszság ott a baj;
hol durva a lélek, nem kell balzsam szavad,
de csöndes helyeken az ember jó marad.”
Száll a mesetündér, völgyekbe, hegyekre,
ezertó vidékén zöldellő fenyvesbe –
tenger partja mentén, tulipánmezőkön,
szélmalom vitorlás, sűrű őszi ködön.
Szőke fiú olvas kis kamra csöndjében,
tüzes szeme csillog a jóság fényében.
Asztalán meséskönyv: „Ezeregy éjszaka” –
kitárul előtte Kelet pompázata.
Márványpalotában ugyan bizony mit lát?
arab törzsfőnököt, török szultán fiát,
perzsa sah, tatár kán felvonulnak sorban,
Ali baba háza s bölcs kádi is ott van!
Mosolyog a tündér. Most már megint remél...
a fiú lelkében a mese frissen él.
Továbbrepül onnan, nagy erdő fölébe,
annak is legsűrűbb kellős közepébe.
Csendes az erdészlak. Nincs otthon az apa!
Nappal dolga után lát a szorgos anya –
De lámpavilágnál, ha leszáll az este,
gyorsan fogy a fonál az orsón peregve.
pirospozsgás fiúk, barna fürtű lányka
anyjuk köré ülnek, hosszú mesét várva
Megindul a mese: Aranyos pintyőke:
Piroska s a farkas, szép Hamupipőke.
Hallgatják nagy csendben, míg elálmosodnak...
Rokonléte van a mesének s álomnak...
Száll a mesetündér, áldón int a keze:
itt sem fog egyhamar meghalni a mese.
Repül, repül tovább. Alatta nagy város
ragyogó fényétől az ég is világos:
ezerféle lárma zsongva olvad össze,
Beteg gyermekéért hull egy anya könnye.
A szobában csönd ül. Beteg van a háznál,
forró láz-gyötörte hervadó virágszál;
haja csapzottan lóg, arca verítékes,
de csitt! halkan mondja: „Meséljen hát édes!”
S mintha imádkoznék, úgy mesél az anya,
olyan áhítattal csendül meg a szava:
mesél angyalokról, tündérről, törpéről...
Jobban lett a gyermek Isten kegyelméből.
A kis mesetündér szíve nagyot dobban;
láthatatlanul, de ő is térdre roggyan.
Az anya szívében felujjong az öröm
s két hálás szív mondja: „Nagy Isten, köszönöm!”
Száll a mesetündér, völgyön át, dombon át,
míg szeme egy kicsiny, bérces országot lát;
zúgó fenyves alatt havasalji falu,
zsúpfedeles házak, galambdúcos kapu.
Csillagos az égbolt. Nagy hó takar mindent.
Kinn csikorgó tél van. Fonó áll itt is bent.
Nagy vigasság, kacaj, néha tánc és zene,
közben fonás mellett elkél egy-egy mese.
Más házban a meleg búbos szögletében
varrogat egy anyó, könnycsepp a szemében.
Ifjú legényke odaáll elébe:
Mondjon mesét nanó! Mondjon! Nagyon kérem!
„Mit is mondjak drágám? Mit is mondjak szentem?
Nem tudok mesélni! Régen elfeledtem.
Csak még egyet tudok. Apám mondta régen...
kicsi lányka voltam... de még rá emlékszem...
A kis mesetündér figyelt és hallgatott,
azután sebtiben szárnyaira kapott.
Hazament s jelenté: Nem hal ki a mese...
Amíg szív s lélek van, örök az élete!
Élni fog, míg gyermek él e nagyvilágon,
Észak zord vidékén, pálmás, forró tájon;
élni fog, virulni, hiszen a forrása
szerető jó anyák szívének virága.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
