A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni.... |
|
| | |
"Ó, istenem, csak egyszer adnád,
hogy meginduljon ez a ló! –
fohászkodtam bizsergő testtel,
alig nyolcéves nebuló –
s emlékszem, hogyne emlékeznék,
máig se láttam oly csodát,
egy horkanás és máris – usgyé!
riszálni kezdte a farát,
hol csendőrnek, hol banditának,
hol lovasnak hittem magam,
sőt sárkány is voltam,
amint a képeken rajzolva van,
mögöttem sorra tünedeztek:
az ágy, a szekrény, majd anyám;
uff-uff, prérik csodált vitéze,
Winettou, bátor indián…"
(Berkó Sándor)
Sárgaszőrű kiscsikó
Sárgaszőrű kiscsikó,
Mikor lesz belőled ló?
Biztos lesz belőled ló,
Mire leesik a hó.
Ha megnőnél magasra,
Felülnék a hátadra.
Nem félnék én magamba',
elmennék a vásárba.
Mit vennék a vásáron?
Még egy lovat féláron.
Minek nekem még egy ló?
Ha két ló van, mindig jó.
Jön a tél és hull a hó,
Vígan csúszik a szánkó.
Gyí, te sárga, gyí, fakó!
Gyerekeknek ez való.
(Szigeti Piroska)
"...Mikor én kisfiú voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam, Ponnilovam,
Pedig de szép, mikor rohan…"
(Szép Ernõ: Gyermekjáték)
„Veszteni? nyerni?
– ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindig.”
Fodor Ákos
"...Maradjon meg a bábszínház játéknak, s csak az nyúljon hozzá, aki lelkesedni tud érte, mert különben sohase jut túl a kezdet nehézségein."
(A.Tóth Sándor: Néhány szó a bábszínházról)
| | |
Rongy
Rongy, rongy,
te bolond.
Teveled meg mit csináljak?
Megcsinállak kócbabának,
kitömöm a hasadat,
bajuszod megfestem,
meghúzgálom a hajad,
így élünk mi, ketten!
(Gyurkovics Tibor)
| | |
|
Minden lány egy kicsikét királylány,
minden Fiú kicsit hős lovag.
A Lány trónol Álomország trónján,
a Fiú képzel kardot és lovat.
(Fodor Ákos)
| | |
|
|
|
A Fa és a Fiú története
Volt egyszer egy fa, és nagyon szeretett egy kisfiút. A fiú mindennap meglátogatta. Leszedegetett leveleiből koszorút font, hogy eljátssza az erdők királyát, felmászott törzsére és ágaira akaszkodva hintázott. Evett a gyümölcséből és bújócskázott lombja között. Amikor elfáradt, a fa leveleinek árnyékában aludt el, mialatt a lombozat altatódalt susogott. A fiú kis szívének teljességével szerette a fát.
És a fa boldog volt.
De az idő múlt, a fiú pedig növekedett. Amikorra felnőtt, a fa gyakran maradt magára.
Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. A fa azt mondta:
- Gyere, Fiú, mássz fel a törzsemre, hintázz az ágaim között, edd a gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog!
- Túlságosan felnőttem már ahhoz, hogy fára másszak és játszadozzak - válaszolta a fiú, olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami szórakoztat, pénzre van szükségem. Tudsz nekem pénzt adni, Fa?
- Sajnos - felelte a fa - pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van. Szedd le gyümölcsömet, Fiú, és add el a vásárban. Így lesz pénzed, és boldog leszel.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt.
És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodva várt. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtől, úgy mondta.
- Gyere, Fiú, mássz fel a törzsemre, hintázz az ágaim között, és légy boldog!
- Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom. Házat szeretnék és feleséget, gyerekeket. Házra van szükségem. Tudsz nekem házat adni, Fa?
- Házam nincs - mondta a fa -, az én otthonom az erdő. De ágaimból készíthetsz magadnak házat, és akkor boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát, hogy faházat építsen magának belőle. És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött. Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt, hogy szinte alig tudott megszólalni.
- Gyere hozzám, Fiú, mássz fel a törzsemre, hintázz az ágaim között, edd a gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog!
- Túl öreg és szomorú vagyok már a játékhoz - válaszolta a fiú -, egy bárkára vágyom, hogy messzire elhajózzam innen. Tudsz nekem bárkát adni?
- Vedd a törzsemet, készíts magadnak bárkát belőle - felelte a fa, azzal messzire elhajózhatsz, és ott boldog leszel.
Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készített belőle, hogy elmeneküljön vele, elhajózzon onnan
És a fa boldog volt...
Sok év múltán tért vissza a fiú. Öreg volt már ő is, öreg volt a fa is. Nézte a fiút, aztán megszólalt:
- Sajnos, nem tudok segíteni neked, hiába kérsz bármit, már csak egy öreg tuskó vagyok. Ne haragudj rám...
- Kedves fa, most már kevéssel beérem. Csak egy csendes helyre vágyom, ahol megpihenhetek - suttogta a fiú fáradt mosollyal.
- Remélem, az öreg tuskó még megteszi. Bársony a fű körülöttem, gyere, fiú - mondta a fa -, ülj le, ülj csak le, és pihenj.
A fiú így tett, és a fa boldog volt.
| | |
|
|
A patkó
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
Nagyapóka azt ajánlja:
ezüstpatkót veret rája.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki ezüstpatkó.
"Aranypatkó kell a lóra!"
Nyugtatgatja nagyanyóka,
de csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki aranypatkó.
"Gyémántpatkó legyen rajta!"
Édesapa cirógatja.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki gyémántpatkó.
Fordul egyet édesanyja,
mosolyogva ölbe kapja:
"Mondanék én egyet, Lackó,
nesze, egy kis mákos patkó!"
Nekividul erre Lackó,
kezébe a mákos patkó.
Fölpattan a paripára:
"Gyí, te Csillag, Kisvárdára!"
(Móra Ferenc)
„Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.”
Lev Tolsztoj
Tanulni kell
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek.
Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.
(Nemes Nagy Ágnes)
"A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint látni azt, amit mindenki lát..." (Lewis Carroll: Alice csodaországban)
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás.
(Albert Einstein)
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
